Vélemények

Vizsgadrukk Tanfolyamról:

 

„Örömmel jelentem, ma sikeres mérlegképes vizsgát tettem, az összes tantárgy átlagaként, 79%-kal!
Örülök, hogy vége, köszönöm a sok feladatot, segédletet, magyarázatot!

Akinek szintén sikerült, annak gratulálok, a vizsga előtt állóknak pedig kitartás!

Üdv

Andi”

 

„Szia Mónika!

Először is szeretném megköszönni, azt a rengeteg segítséget, amit itt a zártoldalon, a Facebookon, meg a honlapon keresztül adtál/adsz. Nagyon sokat segítettek. Teljesen érthetővé tették számomra a számvitelt és nem is volt olyan borzasztó a vizsga sem most novemberben.
A vizsgám 81 %-os-ra sikeredett, pedig nem is gondoltam volna azok után,hogy egy családi tragédia miatt egész szeptemberben és október legnagyobb részében nem is tudtam tanulni.
Az volt a szerencsém, hogy már a tavasszal és nyár elején végigcsináltam ezt a vizsgadrukk tanfolyamot, meg a Számvitel Szelidítőt- ezek nélkül nem ment volna!
Már csak az ellenőrzés és a szóbelik vannak hátra, így aztán gőzerővel neki is állok a tanulásnak.

Szeretnék Neked további jó munkát és sok sikert kívánok a továbbiakra- remélem általad még sok-sok tanoncnak lesz sikerélménye :)

Üdv:
Vera”

 

„Szia Mónika!

Ez a tanfolyam jobb, mint bármelyik iskolai/tanfolyami tanóra. Itt is nyugodtan kérdezhetsz, a válasz egyszerűen fogalmazva, érthetően érkezik meg hozzád.

Ha már túljutottál a vizsgán és elfelejtettél pár dolgot, ezen a tanfolyamon felfrissítheted szunnyadó tudásodat.

A siker kulcsa már a MI kezünkben van, hiszen van egy lelkes segítőnk, aki nem más, mint Lehoczki Mónika és a kulcshoz tartozó kulcstartón rengeteg tudás elfér!”

(Perák Mónika)

„Az oldal rendkívüli módon segíti a vizsgára való felkészülést. Szerteágazó és átfogó az áttekintés és a felkészítés.
Tetszik a közvetlenség és a folyamatos kapcsolat tartás. Véleményem szerint, aki a segítségeddel készül fel a vizsgára, annak nagyobb esélyei lehetnek a sikeres vizsgához.
Gratulálok az oldalhoz és a működtetéshez! „

(Horváth Erzsébet)

 

„Kedves Móni!

Köszönöm a Vizsgadrukk tanfolyamon nyújtott segítségedet.
Számomra egy vizsgára való felkészülés során mindig fontos, hogy ne csak a tanárom által átadott és begyakorolt feladatokon tudjam a tanultakat gyakorolni, hanem más aspektusból megközelítve, esetleg más szemszögből is magyarázva jobban „bevésődjenek” az ismeretek.
Nekem ebben segített ez a tanfolyam.
Az elméleti anyagok lényegre törőek, a feladatok ezeket alátámasztva, a megoldások pedig jól érthetőn magyarázva kerültek napról napra az oldalra.
Sokat tanultam a többiek által feltett kérdésekre adott válaszaidból is. Tetszett, hogy ilyenkor hivatkoztál a kapcsolódó törvényi háttérre is.
Még egyszer köszönök mindent és ajánlom mindenkinek a tanfolyamot, aki a számvitel-elemzés vizsgára szeretne minél hatékonyabban felkészülni.”

(Kubovicsné Harsányi Márta)

 

„Nekem hatalmas segítség volt! Most már nem a kettesért megyek, hanem a cél a minél jobb eredmény, és ezt neked köszönhetem! Érthetően elmagyaráztad a dolgokat, mindenkinek csak ajánlani fogom!”

(Anett)

 

„Én egy kicsit még le vagyok maradva a gyakorlással, de azok a feladatok, amiket eddig átnéztem, nagyon jól lefedik a lehetséges variációkat és sok minden ezekből vált világossá számomra, mert a tankönyv az általánosítások miatt nem teljesen egyértelmű. Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert így sokkal könnyebb a felkészülés. Biztosan akad még olyan témakör, amit nem néztünk meg, de a suliban tanultaknál részletesebben vettük át az anyagokat.
Sok sikert és kitartást kívánok a munkádhoz!”

(Kornélia)

„Az írásbeli vizsgára való felkészülés során akadtam a Vizsgadrukk Tanfolyamra. Mivel munka és család mellett nem volt lehetőségem külön órákra eljárni, így nagy lehetőség volt számomra az online oktatás. Egyáltalán nem volt hátrány, hogy nem voltunk egy légtérben, mivel a felmerülő kérdéseimre rögtön választ, magyarázatot is kaptam. A feladatok jól voltak időzítve, a könnyebb, bemelegítő után jöttek a bonyolultabb, összetettebb feladatok. Az intenzitás is megfelelő volt, kellően felpörgette az agyamat a vizsgára, hogy ne csússzak ki a vizsgaidőből. Mindenkinek ajánlom! Még egyszer köszönöm a fáradozásaidat, tényleg hasznos, eredményesség szempontjából rendkívüli eredményt növelő tétel a munkád! Csak, hogy a szakmánál maradjak „

(L. Andi)

„Nagyon hasznos feladatok vannak itt, és a megoldások átláthatóak. Tetszik, hogy így a saját tempómban tudok haladni, mert az órákon én nem tudok egyszerre az írásra és a megértésre is koncentrálni.
Az oldal nagyon átlátható és jól szerkesztett.”

(B. Viktória)

„Tetszett, hogy részletesen volt leírva a feladatok kidolgozása. Sokszor az iskolában nincs idő ilyen részletesen kibeszélni, megérteni a dolgokat. Az elméleti anyagokat is nagyon hasznosnak találtam. És szerintem nagy segítségemre volt, hogy beiratkoztam a tanfolyamra.
Köszönöm :)”

(I. Alexandra)

„Számomra elég nehezek a feladatok, de pont az a jó, mert a vizsgapéldák sem egyszerűek. Megoldásra ösztönöz, az elemzéses példák pedig remélem, hogy a típusfeladatok közül valók, mert egyedül nem is tudnék válogatni a példatár irdatlan mennyiségű és fajtájú esetei közül.

Az a benyomásom, hogy nagyon értitek a dolgotokat, van tapasztalatotok a vizsga szintet illetően is, és a kérdésekre hamar külditek a választ. Örülök, hogy jelentkeztem.
Mivel nincs előképzettségem, a számlaszámok logikája, memorizálása, (az alapok hiánya is) jelenti a gondot. Ha néhányat megjegyzek, és újakat is kellene gyakorolni, elfelejtem a korábbiakat.”

(L. Edit)

“Szóval ennyi volt. Én így elsőre egy minimum 3-ast vártam, de meg mertem volna kockáztatni a 4-est is. Már nagyon vártam az eredményt. És négyes lett!!! :DMár csak az ellenőrzés és a szóbeli vannak hátra. :)
Mennyire tartottam ettől a vizsgától, most már csak röhögök magamon :) Sokat segített ez a tanfolyam, az biztos. Köszönöm!”

(Viki)

„Szia!

Megvannak az eredményeim, amit megosztok veled is: Adó 75%; Számvitel-elemzés 81%; Ellenőrzés 85%.

Már készülök a szóbelikre!

Köszönöm a sok feladatot, segédanyagot, a kérdéseimre a válaszaidat!

Szia!

Andi”

 

Vizsgadrukk Tanfolyamra itt tudsz jelentkezni!

Mérlegképes Tanirodáról:

Néhány vélemény a Taniroda végén kiosztott névtelen kérdőívről (aki ráírta a nevét, azt kis is teszem) :

„Jó szívvel ajánlom mindenkinek ezt a tanfolyamot, mert érthető módon magyaráztátok el, mutattátok be a számvitel és az adózás gyakorlati alkalmazásait. Nekem megérte, még ha Veszprémből is kellett felutaznom Bp.-re szombatonként.

Minden apró részletre odafigyeltetek: a tananyag nyomtatott formában várt ránk az asztalon (nagyon igényes kivitelezésben!!!), Erika nagyon felkészült volt, aprólékosan kidolgozott terv szerint haladt, sosem kellett gondolkoznia, hogy miről is beszéljen. És a házi feladatokkal „rákényszerítettetek” arra, hogy itthon is foglalkozzam a dolgokkal, ha eredményt akarok elérni.
Csak így tovább! Sok sikert a továbbiakban!”
(Fülöp Zsóka)

„A Tanirodát mindenképpen ajánlani fogom ismerőseimnek. Az ok: közvetlen, jó hangulatban olyan tudásra tettem szert, amire csak könyvelőirodában kerülhetett volna sor. Nagyon jó, hogy a könyvelőprogramot is megismerhettük. Sokat kérdezhettem és mindre kaptam választ. Ha még egy kis bátorságot gyűjtök, talán elkezdem a cégünk könyvelését is.  Nagyon örülök, hogy Rátok találtam.

(Nagy Betti)

 

„Nekem nagy segítség volt ez a 6 alkalom, mert kb. 7 éve csak korlátozottan használtam ezeket az ismereteket, jó volt felfrissíteni a tudást.”

 

„Minden rendben volt, ajánlani fogom csoporttársaimnak. Azt kaptam, amire számítottam.”

 

Számvitel Szelídítő Tanfolyamról:

Tetszik a tanfolyam, több olyan feladattal találkoztam, amiről az iskolámban nem is hallottam.”

( Anikó)

 

„A feladatok nagyon jók voltak, sok dologra rávilágított számomra, amivel nem voltam egyértelműen tisztába.”

(Zsuzsanna)

 

„Nagyon jók voltak, részletes megoldással. Nekem tetszett!”

(Zsuzsa)

 

„Isten áldjon érte Benneteket! Végre találtam olyan fórumot, ahol el van magyarázva, mit is kell csinálni…”

(Balázs)

 

„Örülök az oldalnak , a tanulási lehetőségnek a segítségednek.Elégedett vagyok.”

(Aranka)

 

„Szia Mónika!

Ezúton is köszönöm a lehetőséget. Először is nagyon jó ötletnek tartom amit csinálsz. Egyedi, hasznos, kreatív és előbb vagy utóbb jövedelmező is lesz…Remélem.
Továbbá, a kivitelezés is kifogásolhatatlan. Nekem nagyon hasznos. Főleg inspirál, hogy leüljek végre és megtanuljam.
A Vizsgadrukk 3.0 nál nem tudtam felvenni időben a tempót.
Most a Szelídítőt már online csinálom, ‘s’ megszerettem a „s” betűdet is.
Csak így tovább.
Nagyon szépen köszönöm a fáradozásaidat.
Sok sikert a terveidhez.”

(Annamari)

Számvitel Szelídítő Tanfolyamra itt tudsz jelentkezni!

Mérlegképes Tanoncok Oldalról:

 

„Köszönöm ezt az oldalt, profi, érthető, világos, lényegre törő, egyszóval szükséges ahhoz, hogy a számvitel érthető és szerethető tantárggyá váljon
Köszönet érte.
Erzsébet

 

„Kedves Móni!
Nagyon örülök, hogy létrehoztad ezt az oldalt, nagyon tetszik. Minden nap többször is idekattintok, hátha van újabb feladat vagy elmélet. Jó munkát, kitartást kívánok a szerkesztéshez.
Köszönöm, számomra sok segítséget jelent a számvitel mégjobb megértéséhez, s bízom benne, hogy sikeres vizsgához is hozzá fog segíteni.
Köszönettel: Pancsi

 

„Nagyon szuper oldal!!!
Nekem is sokat segít. Mindig ide jövök,ha valamit nem tudok, és itt mindig megkapom a válasz!
Imádom!!”

Anita

 

„Kedves Móni!

Egyszerűen szuper ez a honlap.:) Nagyon köszönöm a segítséget, pont ezt kerestem, a 22., a 23. sor és a MSZE kiszámolása nem ment, de megnéztem ezt, és most már világos.:) Még egyszer köszönöm!:)”

vorosanita

 

„Nagyon jó oldal, én idén leszel logisztikás és számvitelt is tanulok majd, remélem amiről még most fogalmam sincs és ha segítség kell itt megtalálom! Már előre kedvencekhez raktam. Jó h van ilyen oldal ami példákkal elmagyaráz mindent;)Köszi”

Vivien

 

„Szia Móni!

Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra, mert szerintem nagyon hasznos. Már én is többet tudtam használni, mint a könyveket.

Üdv, Fazekas Ildi

 

„Kedves Móni,
szuper ötlet hetente összefoglalni egy-egy nagyobb témakört, bár én szerencsére nem vizsgázom, de a korábban tanultakat így könnyebb felfrissíteni, pont ilyesmit kerestem!
Nagyon jó a honlap egyébként, örülök, hogy rátaláltam

Sok sikert a továbbiakban is!”

chajni

 

„Szia Móni!
Nagyon jó az oldal.
Rengeteg segítséget jelent.
Az elemzéshez az excel táblát nem találom.
Tudnál segíteni ?
Köszönöm szépen a segítséget.”

Kata